Feldberg

Schlusee reggel

Hegy, felhő, tó, jég

Mondom, hogy reggel volt

Aha nevu falu határában így nézett ki a tó.

A jégre elvileg tilos menni, de azért pár ember láttam rajta. Bátrak voltak (hülyék), helyenként víz volt, nem jég.

Nagyon tetszett a tó, nem volt egyszerű elszakadni tőle.


Persze megpróbáltam. Elindultam egy jeltésen, hogy felmegyek a hegytetőre, de egy idő után combig ért a hó és feladtam a dolgot.

Majd visszatértem a tóhoz.


Jó nagy hó

Tömeg. (El is menekültem oldalt)

Egy öreg túrázós bácsival előzgettük egymást (gyakran megálltam fotózni, olyankor elment mellettem, aztán utólértem és mentem el mellette), és egy idő után beszélgetni kezdtünk. Jó darabig mentünk együtt, végig beszélgettünk (hegyekről, Magyarországról, Németországról, bevándorlókról, nyelvekről) és aztán, amikor elváltunk, a bácsi megadta a telefonszámát és mondta, hogy ha Freiburg környékén járok, akkor hívjam fel és majd folytathatjuk a beszélgetést.

Ez a Hütte nem sokkal a csúcs alatt van. 2,5 euró egy bögre forralt bor, de kihagytam, tekintettel a bent található tömegre.

Óvatos (nagyon lassú) tempóban haladtam felfelé és így közben volt idom fotózgatni


Feldberg. 1493m

Tiszta idoben a Zugspitzetol a Mont Blancig szinte minden jelentosebb csúcsot lehet látni. A hegy tetején meteorológiai radar van, néhány pad (a hó alatt) és igen szép kilátás.


Schwarzwald felülről

Nem volt meleg...

A nap néha elbújt a felhok mögé, néha elojött, néha pedig olyan volt, mint itt a képen


Wiesental

A felhők egy része hegy

Ide nem írok semmit.

Ezen az oldalon van a völgy, ahol a vonat jár

Ez sajnos már nagyon közel volt a síelokhöz, így elég nagy tömeg volt körülötte

A hátul látható felhok valójában hegyek. (az Alpok Svájcban)

Kedvenc völgyem :)

Ez a völgy nekem nagyon tetszett, ezért van róla 1000 fotó

Középen lehet gyalogolni, két oldalt sífutni

Ez az izé tette járhatóvá az utat a túrázóknak és a sífutóknak

Hó volt.

Emeletes regional express, törölközobe csavart ittas szurkolóval.

Vissza a főoldalra