München

Az eddigi legtávolabbi és legnagyobb falu, amit meglátogattam. A látogatás célja igazából az volt, hogy leadjam a szavazatom a konzulátuson, amit 6 óra vonatozás, másfél óra sorbanállás után meg is tettem. Ez után jött pár óra városnézés, majd újabb bő 5 óra utazás haza (Karlsruheba).
A legszebb nevű település, amit útközben a vonatról láttam.

A magyar konzulátus Münchenben.

A Lehel téri metrómegálló, Münchenben.

És természetesen a Lehel téri templom.

Egy másik templom.

Minden nagyobb városnak van egy folyója.

De nem minden városnak van bazinagy hajócsavarja.

Tor.

Igazi kalapos, bajuszos bajor, háztetőn ücsörgő lányok, avagy München tavasszal.

A Rathaus. Jobban sikerült épület, mint a stuttgarti. :)

50 cent a kaputól jobbra található nyilvános wc.

Ez még mindig a városháza. Van bent múzeum is, de nem jutott rá idő.

Főtér, sok emberrel.


Igen magas és hosszú katedrális.

Mindenhol oroszlánok voltak. Mint annak idején Berlinben a medvék, csak itt most igazából nem jöttem rá, hogy miért kellett minden üzletnek oroszlán alakú cégért csinálni a belvárosban. Persze mondjuk az kétségtelenül jó benne, hogy a gyerekek mindegyiket megmászhatják, afféle játszótér-pótlóként.

És erre a fa izére is felmásztak. Ebben sem vagyok biztos, hogy eredetileg mászókának készült, bár ki tudja.

Először azt hittem hallássérült emberek próbálnak zenélni. Aztán kiderült, hogy csak valami ázsiai banda, azért annyira szokatlan a fülemnek. Pár perc után pedig már annyira tetszett, hogy azon gondolkodtam veszek tőlük egy cd-t.

A sétáló utca túlsó vége. A kapualjban a sárga pulcsis fickó telitorokból énekelt nagy slágereket (Babylon, Get up stand up, stb) és két fekete zenész kisérte. Nem tudom eldönteni, hogy csak hangos volt vagy jó is, de a közönségnek tetszett.

Talán a legnagyobb vasúti pályaudvar, amit valaha láttam. Ez már 4 éve is eszembe jutott, de akkor azt hittem, még nem láttam elég pályaudvart. Azóta egy csomót láttam, de ez bizony bazi nagy. Van olyan perc, amikor 3 vonat indul, délután 4 és 5 között pedig összesen 48 (ezt megszámoltam) vonat indul és kb. ugyanennyi érkezik. Vágányból azt hiszem 35 van, az állomás alatt kb. 5 metró, 3 hév, mellette pedig 3-4 villamos van. Ez utóbbi számokban nem vagyok biztos, de a nagyságrend stimmel.

Vissza a főoldalra